Menthetetlenül eljön a pillanat, amikor első osztályos lesz gyermekünk, valljuk be, sokszor alig vártuk. Sokat és sokszor töprengtünk milyen lesz, és főként mit tegyünk, hogy legalább az első napon minden simán menjen? Mire készüljünk fel, és mi az, ami miatt felesleges aggódnunk? A pillanat egyszerre izgalmas és megismételhetetlen, nemcsak nekünk. Izgatottak az iskolák is, évről évre az elsősök azok, akik az örök megújulást képviselik.

„Nekem nem mondtad, hogy ez ennyire durva!” fogad egy év után a balatoni barátnőm, szinte köszönés nélkül. Minden évben, augusztus végén úgy váltunk el, hogy tudtuk: rengeteg dolog fog velünk történni, amíg egymástól távol leszünk. Tudtuk, hiszen a távol töltött hónapok, évszakok önmagában óriási változást hoznak gyermekeink fejlődésében, vagy éppen azért, mert  valamelyünk gyereke szeptembertől óvodás, netán iskolás lett. „De hiszen, én mondtam” - próbálok védekezni. Nem sok idő telik el és máris megtudom, hogy mik voltak azok a dolgok, amik barátnőm és a három gyereke életében az iskola kezdés kapcsán oly sok nehézséget és megoldandó feladatot adott. Egy pillanatra magamba zárkózom és kellemes érzések lepnek el. Kellemes érzésekkel vegyítve felidéződik egy kép az első napról, ahogy megláttam az első padban ülő kisfiú félelemmel teli pillantását (bezzeg, milyen vagány kis csirkefogó lett belőle azt követően!). Eszembe jutnak a reggelek bénázásai, az otthon felejtett uzsonnák, furulyák, ellenőrzők. Eszembe jut, milyen arccal ült be a padba a fiam, és mennyire magabiztosan fogadott (nem is igazán akart hazajönni), mikor érte mentem.  A nap, amikor, 8 óra előtt 1 perccel érkeztünk az iskola elé és egyként kiáltottunk fel: „Fuss!”, mire ő futott, szedte a lábát, nehogy elkéssen. És akkor még nem is beszéltünk az örökös ingázásokról, a zeneórákról, amik már az első osztályban elkezdődtek és annyi, de annyi büszke pillanatban részesített minket, szülőket.

 „De hiszen, én mondtam”...de mit is? Hogy lehet erre receptet adni? Amikor az óvodában nem előírás a reggel 8 órára érkezés, nem előírás az uzsonna, a sok tanszer, a leckék és a tanulnivalók. Hogy jól csináltunk? Biztosan nem, de azért pár dolgot megtanultunk. Íme 5 tanács.

 Új életrend

Ez tényleg durva, és nem látszik, hogy változni fog. Reggel 8-ra oda kell érni az iskolába. Ebben nincs „mese”! Higgyétek el: ez nem kis kihívás, de el kell fogadni, erre be kell rendezkedni. A megoldás egyszerűnek hangzik, korábban kell nyugovóra térni. Ezt érdemes akár a nyár végén elkezdeni, hogy meglegyen az átmenet, ne legyen akkora trauma az egész családnak. Elengedhetetlenül fontos, hogy mindenki kialudja magát, főként az kisiskolás. A sok változást, az új helyzetekhez való alkalmazkodáshoz sok minden kell, elsősorban a megfelelő alvásmennyiség, az ami egy kisiskolásnak kijár.  Valljuk be, nekünk is igencsak mozgalmas ez az időszak, és ahhoz, hogy minden időben elkészüljön - gondolok itt a reggelire és az uzsonnára- immár biztos, hogy nekünk is hamarabb kell felkelnünk.

 Lassan járj...

 Igen, iskolás lett a gyermekünk, de ne feledd ő még mindig egy kisgyerek. Legyen átmenet, engedd „csak úgy” lenni a szabadban, firkálni, dalolászni, fára mászni, bokorba bújni, alagutat építeni, vízben tapicskolni, fűszálakat tépkedni, falevelek közt hemperegni, pitypangokat fújni, állatot simogatni, virágot szagolni, sarazni, homokozni, festékesnek lenni, koszosnak lenni, pocsolyába lépni.

 Minél kevesebbet foglalkozik otthon a tanulással, annál jobb! Nekem a döntő szempont a fiam iskolájának kiválasztásánál az volt, hogy a könyvekeit haza sem kellett vinnie. Persze mindenkinél más, mi az, ami megragadja egy adott iskolában, nálam ez ütött. És mondhatom, bejött. Amikor negyedikesként elkezdődött a vízilabda nagyon sokat jelentett nekünk, hogy az iskolatáskát nem kellett az uszodába vonszolnia, az nem jelentett terhet sem fizikai, sem lelki értelemben.

 Légy magadhoz őszinte!

 És légy türelmes. Bízz benne, bízz a tanárokban, engedd, hogy megtalálja a helyét. Tényleg olyan fontos, hogy minden nap annyi, meg annyi méhecskét hozzon haza? Ne okozz szorongást, annál rosszabb kevés dolog van. Emlékszem, amikor a lányom nap mint nap hasfájással ment az iskolába, nem tudtuk mitévők legyünk. Nem tudtuk hol vesztettük el a fecsegő, mosolygó gyermekünket. Mi történt? Mit rontottunk el? - kérdezgettük magunktól. Olyan volt, mintha kicserélték volna, és nem is az a gyerek lenne, akit mi ismertünk.  

 Sajnos, ebben a legtöbb hazai iskola sem partner, "sietteti" a gyermekeket, mintha az lenne az eredményes oktatás legfőbb ismérve, hogy "karácsonyra olvasni fog a gyerek". Pszichológusok véleménye szerint sokkal emberségesebb és hatékonyabb lenne, ha jóval hosszabb idő alatt, de úgy sajátíthatná el a gyermek az alapvető készségeket, az írást, olvasást, számolást, hogy közben maradjon ideje a három legfejlesztőbb tevékenységre is: mozogni, játszani, mesét hallgatni. 

Legyen az ő dolga!

Dr. Vekerdy Tamás talán mindannyiunk számára ismert, nem mehetünk el az ő tanítása mellett sem. Fogadjátok az ő tanácsát e helyen.   

„Nem faggatom, hogy: Ferkó, van lecke? – Nincs – mondja a gyerek. Mire én: – szerdán is azt mondtad, és mégis kiderült, hogy van, Magdika tudta. Na, hívd fel azonnal Magdikát! – Ha így vagy hasonló módon kezdem az első osztályt, 8-12 év családi poklot készítek elő magamnak, magunknak… Az iskola az ő dolga! És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy minden szülő saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora.”

Engedjük, hogy EGYEDÜL pakolja be a táskáját, megírja a leckéjét, tegye a dolgát. Vekerdy professzor élesen ellene van annak hogy az iskoláról faggassuk, kivel barátkozott, milyen a tanító néni, mit mondott ez vagy az a kisgyerek. Ha valami is bántja, ha baj van, azt tuti, hogy észrevesszük. Mert a gyermek változatos "tünetekkel" tiltakozik a számára elviselhetetlen teher ellen, ilyenkor szorong, feszült, rosszul alszik, fáradékony, rágja a körmét, vagy ha könnyen elsírja magát, esetleg az addig megbízhatóan szobatiszta gyermek bepisil, vagy látható ok nélkül belázasodik, "betegséget produkál".