Egy kattintásra a segítség!

Click for Work Home

Click for Work Home

Tuti tippek kezdő kertészeknek

2019. április 09. - Click for Work

Emlékeztek azokra az iskolai projektekre, amikor magból, babból csíráztattunk növényt, és életben kellett tartani? Vagy, amikor a párkapcsolatban az összeköltözés után eljutottok az első közös szobanövény esetéhez? – Ha ezt életben tudjátok tartani, akkor készen álltok a szülői létre. ☺ Vagy valami hasonlót mondd a közhiedelem, ugye?!


Nos, bevallom, bár már két csodálatos gyermek édesanyja vagyok, mai napig előfordul, hogy egyik-másik szobanövényem elenyészik. Mert lássuk be, azért sokszor nem is olyan egyszerű megfelelően gondozni ezeket az élőlényeket.

Ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy kisebb-nagyobb kerttel rendelkezel, ezt hatványozottan tapasztalhatod. Elég csak arra „a szép, zöld gyepre” gondolni.

Elkezdődtek a kerti munkák. Sőt a korán jött melegnek köszönhetően már a metszéssel talán kicsit meg is késtek, akik most kezdenek hozzá. A fák csodálatos, illatos virágzatba borultak, maholnap zöld levélpalást borítja őket.

Kezdő kertészként könnyen érezheted magad elveszettnek a sok tennivaló között, ráadásul még az időzítés is fontos.
Igyekszünk egy kis rendet teremteni ebbe a káoszba!

 

Kerülj közelebbi barátságba a kerti szerszámokkal!

Nem elég ismerni, be is kell szerezni és használni is tudni kell a kerti szerszámokat. Manapság a funkció mellett egyre nagyobb szerepet kap a design is. Mindenki megtalálhatja a hozzá közelálló szerszámot. Motiválhatja a kezdőket, talán könnyebben megy a munka egy rózsaszín vagy menta színű mini ásóval.

Legyen kéznél:

  • ásó
  • kapa
  • gereblye
  • ágvágó
  • metszőolló
  • locsolókanna
  • slag
  • fűnyíró
  • kesztyű

 

Tervezz!

Ha követitek a blogot, könnyen gondolhatjátok, hogy ez a vesszőparipánk. De lássuk be! Tervezés nélkül nagyon kevés dolog fogja a kívánt végeredményt hozni.
Gondold végig, mit hova szeretnél ültetni. Figyelj a funkcióra, a növény igényeire, mit mivel ültess össze.


Érdemes a növényeken kívül egyéb élőlényekre is figyelemmel lenni. Biztos hallottál már a méhek veszélyeztetett helyzetéről. Ha teheted, ültess olyan növényt (is), ami a méhek számára fontos.

blogkertesz.png

 

Időzítés
A tervezéssel kéz a kézben jár az időzítés. Hiszen az sem mindegy, mit, mikor ültetsz. Magról, vagy palántáról szeretnéd?
Segítség gyanánt mutatunk egy összefoglaló táblázatot.

kerte_szke_p.png

Kezd kicsiben!
Ne akarj rögtön hatalmas konyhakertet. Ha idén már megtermeled a saját paprikádat, paradicsomodat az is hatalmas siker.
Sőt! Az is lehet, számodra elegendő lesz egy kis fűszernövényes rész kezdésnek. Ha 1-2 bokor, menta, bazsalikom esetleg metélő hagyma a mindennapjaid részévé válik, jövőre máris nagyobb kedvel vágsz neki epret termeszteni.

A lényeg, hogy mindenképpen olyanban gondolkodj, amit szeretsz és megeszel. Amúgy mi értelme lenne?!

Öntözz mértékletesen!

Az utóbbi években egyre jellemzőbb a csapadékmentes tavasz. Vagyis gyakrabban kell nekünk öntöznünk a kertünkben található virágokat, növényeket.  

A varázslat a rendszerességben és a mértékletességben rejlik. Bár még nincsenek igazán nagy melegek, nem baj, ha már most rászokunk a reggeli és/vagy esti locsolásra. Ugyanis túl melegben való öntözés több kárt okoz, mint hasznot.

Tápanyag-pótlás

Az igazán ízes zöldségek, dús levelű, pompás virágzatú növények titka a tápanyag-utánpótlásban rejlik. Alkalmazhatóak mesterséges és természetes megoldások is. Pl. a kávézaccnak nagyon örülnek nemcsak a cserepes növények, de akár a kerti szépségeink is. Ha pedig lehetőséged van egy akármilyen kicsi komposztálót „összedobni”, a zöldségeid, gyümölcseid sem lesznek hálátlanok.
Viszont itt is nagyon fontos a mértékletesség!

A bejegyzés trackback címe:

https://clickforwork.blog.hu/api/trackback/id/tr2514750945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása