Ma, 2018-ban számtalan felmérés, és statisztikai adat születik a nőkről. Azokról a nőkről, akik vagy diplomások, netán több diplomával rendelkeznek, felsővezetők, vagy épp mélyszegénységben élnek, és a gyesre, avagy családi pótlékra várva élik mindennapjaikat.

A felmérésből azonban folyamatosan hiányzik az átlag nő.

Az a nő, aki napi tizenkét órát dolgozik az egészségügyi intézményekben, vagy gyárban, netán egy irodában adminisztrátorként, diszpécsrként húz le ugyanennyi időt. Naponta. Nem ejtünk szót a pékségben dolgozókról, vagy a nagy áruházak pénztárosairól. Rájuk valahogy egy sejtelmes lepel került, és láthatatlanok.

Ők vagyunk mi, az emberek, a kis emberek, hatalmas terhekkel a vállukon.

Ma nem a család és a karrier ötvözése az, ami hatalmas feladat egy nő, egy anya számára. Az ok ennél sokkal banálisabb és kétségbeejtőbb. A munka megöli, lehetetlenné teszi a családi kapcsolatokat.

Napi tizenkétóra munka után ha csak a testi, és pszichés fáradtságot nem is nézzük, egész egyszerűen esélye sincs egy nőnek vágyai szerint részt venni a családi életben. Valahogy ki fog esni a reggel, amikor jó, vagy rossz kedvűen útnak kell indítani a csemetéket, kimaradnak a fociedzések, vagy a furulyvizsgák, az órákra kísérésekről már ne is beszéljünk.

Ha reggel hatkor kezd az "átlag anya", akkor legjobb esetben este hatkor végez. Utazás, bevásárlás, majd hét, fél nyolckor hazatérés.  Végtelenül felesleges ilyenkor a televíziókból ismert melegséget várni, családi idillt, vagy jókedvű csevegést. Egész egyszerűen a fáradtság, a munka megöli ezt. Az anya feszült és frusztrált, hiszen a napi problémák ugyanúgy nyomasztóan hatnak rá, ezt tetézve a fáradtsággal, és az örök maró érzéssel: nem lettek jó anyák.

Mert kimarad a szülői értekezlet, ami a legjobb esetben is fél ötkor kezdődik, kimaradnak a fogadóórák, nem beszélve a kommunikációról, melyre este fél nyolc után már nem biztos, hogy mindenki képes.

A láthatatlan nők sorsa azonban ennél sokkal szerte ágazóbb.

Ma hazánkban tömegesen jelennek meg a helyüket nem találó középkoron túli, ötven - hatvan éves asszonyok, akiket folyamatosan fenyeget a munkanélkülivé válás lehetősége. Eltörölve a védendő kort, immár bármikor elbocsáthatóak. A legtöbbüknél ott vannak az idős szülők, akik már maguk is gondozásra szorulnak, és ott a gyermek, aki még mindig törődést igényel. Ez a fajta kettősség eleve felőrli az embert, erre tesz rá még egy lapáttal, hogy a munkahelyi stressz és beosztás sem nő, és családbarát.

A főnök az esetek hatalmas százalékában továbbra is férfi, aki számára az ünnepi beosztás továbbra sem jelent mást, csupán egyetlen x-et, vagy pipát a név mellett.