Diákmunka mint még soha

A csapat

2018. január 15. - Click for Work

Bemutatkozik a Click for Work csapata 


Miért is kezdtünk el a vállalkozást? Mit szeretnénk elérni vele? Miben tudnánk Nektek segíteni? 
Itt mindent megosztunk, röviden bemutatkozunk, hogy megismerjétek a csapatunk tagjait!  

 Mészáros Andi, 52 éves, a Click for Work ügyvezető igazgatója.

Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem, azt követően controlling illetve pénzügyi ismereteket tanultam.

Több mint 10 év, a KSH-nál eltöltött munkaviszonyom után kontrollerként dolgoztam, kezdetben egy kisebb élelmiszeripari cégnél, később a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójánál. Az eddigi pályafutásomat végig kísérte az informatikai világában megszerzett jártasság, SAP környezetben lettem kulcsfelhasználó. Kontrolleri, de már a statisztikai karrieremben is nélkülözhetetlen volt a projektmenedzsment, kisebb, illetve nagyobb projektekben, különböző szerepkörökben sikerrel biztosítottam a projektszerű működés feltételeit, ezzel bizonyítva a gyakorlatban és elméletben megszerzett tudásomat. Jelenleg minden időm a családi vállalkozás megvalósítására fordítom.

Egyik legnagyobb erősségemnek a szervezőkészségemet tartom. A korábbi években, akár mint kontroller, de mint kétgyerekes édesanya is megtanultam, miként kell kezelni a különleges helyzeteket, a különféle személyiségű embereket.

Számomra az egyik legfontosabb helyen a folyamatos tanulás áll, a kitartás, az újszerű dolgok iránti érdeklődés. Bár még csak kezdő vállalkozó vagyok, de biztos vagyok abban, hogy az internetes vállalkozás korlátlan lehetőséget biztosít arra, hogy segítséget nyújthassunk egymásnak. Elképzelésem sezrint ennek titka, hogy honlapunk minél egyszerűbb és átláthatóbb legyen, de egyszerre fiatalos és vidám is maradhasson. 

A Click for Work-ről: régóta foglalkoztat a kérdés, mik azok a lehetőségek, amelyek megkönnyíthetnék a dolgozó nők és felnőttek mindennapjait, kik azok, akik besegíthetnének nekik, vannak-e olyan célcsoportok, akik pl. éppen a különböző igényeik révén egymás segítségére lehetnének a mindennapokban.

 Mészáros Bálint, 25 éves, a Click for Work technológiai igazgatója.

A Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem Közlekedésmérnökként, és jelenleg is még ott tanulok Logisztikai mérnök mesterszakon.

Az egyetem mellett gyakornoki pozícióim voltak, meglehetősen szerteágazó területeken, mindenféle 2-3 betűs multicégnél. Először az SAP-nál dolgoztam szoftvertesztelőként, majd a GE-nél adatfelelősként az európai vámcsapatban, végül pedig a BCG-nél tanácsadóként.

Mostanában részt veszek a Logisztika tanszék kutatásaiban és az egyetemmel párhuzamosan foglalkozom a C4W-el, illetve hobbiszinten vízilabdázom. Szerencsére a feleségem támogat minden ilyen, kevéssé jövedelmező elfoglaltságomban.

A fentiekből talán látszik, hogy egészen sokoldalúnak tartom magam és nagyon tág az érdeklődési köröm, éppen ezért nagyon élvezem, hogy részt vehetek a családi startup létrehozásában. Hiszek a közösségi gazdaság és az internet erejében, abban, hogy egyszerre két embernek is tudunk segíteni, ha összekapcsoljuk őket a Click for Work platformján.


 Mészáros Kinga, 21 éves, a Click for Work marketing koordinátora.

A Budapesti Corvinus Egyetemen végeztem Humán Erőforrás Menedzsment alapszakon, jelenleg pedig a Vezetés és Szervezés mesterszakon folytatom tanulmányaimat.

Az egyetem mellett gyakornoki munkákat végeztem minden nyáron, illetve mikor időm engedte, az iskola mellett is. Magyarország egyik legnagyobb multinacionális cégénél, a Robert Bosch Elektronika Kft.-nél kezdtem, mint tréningszervező HR gyakornok. Ezután kisebb munkaerő közvetítő irodáknál próbáltam ki magam a HR toborzás-kiválasztás területén.

Mindig is fontosnak tartottam tehát, hogy az elméleti tanulmányok mellett gyakorlati tapasztalatot is szerezhessek. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy ez egyáltalán nem olyan egyszerű itthon. Rengeteg cég minimum 25-30, sőt láttam már olyat is, hogy 35 órás munkavégzést vár el a gyakornokaitól. Ezt nagyon nehéz összeegyeztetni az egyetemi órarenddel, amely szerint szintén minimum 4 napot iskolába kéne járni. Ennek tetejében ráadásul minimál órabért kapnak a gyakornokok bónusz, cafeteria és minden egyéb juttatás nélkül.

Reményeink szerint ebben segítségükre lehet a Click for Work, hiszen itt kizárólag alkalmi munkák érhetőek el, csakis diákoknak. Amikor idejük akad a suli mellett, akkor tudnak jelentkezni, és – egyértelműen jobb órabérért – egy kis plusz pénzt keresni.

 dr. Katula Bence Ádám, 25 éves, a Click for Work marketing menedzsere.

A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudomány Karán végeztem Jogász szakon, jelenleg pedig közgazdasági ismereteim bővítése végett a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának Gazdálkodás menedzsment BSC szakát végzem levelező munkarendben.

Az egyetemen rendszeres tagja voltam a közösségi életnek, s pont ezért volt számomra izgalmas, hogy egy évig a Hallgatói Önkormányzat rendezvény szervezői bizottságának tagja lehettem mind egyetemi, mind kari szinten. Ez idő alatt nagyon sok, a hallgatókat aktivizáló feladatom volt, amelyek során jelentős tapasztalatot szereztem a közösségi média működése, az emberek figyelmének felkeltése, ösztönzése kapcsán. Emellett a Hopsterz zenekar vezetője is vagyok, ami miatt szintén kiemelten kell foglalkoznom a Facebook és Instagram platformokkal.

Eddig fél évet voltam ügyvédjelölt a reklámjogra specializálódot Dr. Hatházi Vera ügyvédi irodában, mely során közvetlen tudtam megfigyelni a különböző reklámokat szabályzó jogszabályokról szerzett tudásom gyakorlati vonatkozásait. Mindezek fényében elmondhatom, hogy behatóbb ismereteim vannak a területről mind jogi, mind közgazdasági, mind gyakorlati szempontból. Jelenleg Közbeszerzési tanácsadóként dolgozom a mindennapokban.

Már 14 éve vízilabdázom (már csak amolyan „félkomoly” hobbiként), de mellette kosaraztam és fociztam is. Mindig is csapatban szerettem működni, s talán pont ezért érdekel ennyire ez az új nézőpont a világban, ami a megosztáson alapszik. Azt gondolom, hogy ebbe a világlátásba nagyszerűen illeszkedik ez a szenzációs ötleten alapuló vállalkozás is.

Én hiszek benne, hogy ez az üzenet segítheti a társadalmunk fejlődését, vagyis, hogy ne féljünk megosztani az örömünket és a bánatunkat se. Ne féljünk segítséget kérni, és ne féljünk segíteni. A technológia a kezünkben van, kérdés mire használjuk. Én ezért választottam a Click for Work-öt. Válasszátok ti is! 

 Mészáros Máté, 24 éves, a Click for Work diákoldali referense.

Az Óbudai Egyetem Villamosmérnöki Karán tanulok, majd azon belül is az automatizálás szakot fogom választani. Nagyon érdekel az informatika és a programozás, amiben szerencsére már sok tudásra szert tehettem. 

A tanulás mellett sokat dolgozom. Sok gyárat megjártam már diákmunkásként. Érdekes, hogy ránézek egy termékre és már tudom, hogy hol és ki csinálhatta azt.  Persze nem minden a tanulásról és a munkáról szól, szeretek úszni, kézilabdázni és kosarazni.

Fontosnak tartom, hogy időben értesüljünk a kiírt munkákról és minden releváns információról. Én ebben segítek a Click for Work-nek, hogy közvetítsek a diákok felé, tartsam velük a lehető legszorosabb kapcsolatot.

Érdeklődjetek, kérdezzetek, szívesen válaszolunk a kérdéseitekre!
contact@clickforwork.hu
https://clickforwork.hu/
https://www.facebook.com/ClickforWork/

A bejegyzés trackback címe:

https://clickforwork.blog.hu/api/trackback/id/tr513576909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.