Diákmunka mint még soha

8 tipp a kerti munkákhoz

2018. május 18. - Click for Work

Végérvényesen itt van a tavasz, és valljuk be, abnormális tavaszunk van. Közel két hét leforgása a fák kizöldültek, virágba borultak a cserjék, de néha-néha ebben a nagy melegben kellemes szellő is simogatja az arcunkat.

Így, az év ötödik hónapjában épp ideje, hogy áttekintsük, milyen teendők várnak ránk májusban, a kertben! Még mindig időben vagyunk, még nagyon sok mindent tehetünk azért, hogy csodás és szép kertet teremtsünk a ház körül. Legyünk bátrak, merészek, mert nem kell mindig profi szakembernek lennünk ahhoz, hogy megtervezzük a kertünket. A szeretet és a gondoskodás a kertben is csodákra képes!

landscaping-1.jpg

Összeválogattuk a legfontosabb májusi teendőket. Összeszedtünk pár hasznos tanácsot, leírást, miként, hogyan álljunk hozzá egy-egy feladathoz, mire figyeljünk a leginkább.  

Reméljük, már nem kell félnünk, a fagyosszentek elmúltak, az összes fagyérzékeny virág (egynyáriak, cserepes virágok, egyéb kerti virágok) kikerülhet a szabadba. Természetesen Bálint gazda tanácsaival kezdünk:

  • A rózsák ültetése is a tavaszi kerti munkák egyike, ha nyárra szép illatos virágzó rózsakertet szeretnénk. A Kertvarázs magazinban találtok erről egy videót:

 

pink-roses-garden-flowers-wallpaper.jpg

  • A gyep újravetése vagy pótlásáról ír a Kertlap, de kertészek blogjai között is találunk pár hasznos tanácsot itt és itt:

  • De ha gyeptégla telepítésében gondolkodunk, az sem ördögtől való feladat, nekiállhatunk mi magunk is. Erről ír az Ezermester:

  • Májusban lehet földlabdás, konténeres fás növényeket, illetve a tűlevelűeket ültetni.

  • A hagymás virágokat hagyjuk visszahúzódni, és csak az elszáradt leveleket távolítsuk el. Csak így áll majd rendelkezésre elegendő erő a következő évi bő virágzáshoz, erről itt lehet olvasni:

  •  Ne feledkezzünk meg a metszésről sem, de csak előírás szerint érdemes ezt végrehajtani, figyelmesen olvassatok el a tanácsokat itt. 

Ha mindezzel végeztük, varázsoljunk még, ráadásként pár tipp, csakis haladóknak!

  • Szeretitek a sziklakerteket? És gondoltatok arra, hogy saját kezűleg megépítenétek? Ha igen, két linket is szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani: itt és itt:

  • És végül a kerti tó, ami annyira varázslatos, annyira pompás látványt nyújt. Ebben a témában is nagyon sok tanács, tipp elérhető, jöjjön kettő a sok közül. Az egyikben arról olvashattok, hogy hol legyen a kerti tó, és milyen legyen a formája, a másik cikk pedig tanácsokat ad arról milyen halak úszkáljanak a kerti tóban.

De valljuk, be minden a tervezésnél kezdődik, érdemes kertépítéssel kezdeni. Füvesítés, térkövezés, öntözéstechnika, gyeptégla, favágás, vagy a kerti szegély megépítése minderről szeretnénk majd bővebben egy következő cikkben írni.

9834e5006257a5f2f9a8e36333576445.jpg

Legvégül egy jó tanács. Ha mindennek egymagunk-állunk neki, hamar rájöhetünk arra, hogy bizony sosem végzünk a májusi teendőkkel még év végére sem. Azonban a kerti munka nem várhat, ha nem osztjuk meg akár családon belül, vagy azon kívül nem lesz örömünk benne, nem lesz elő növény, aki meghálálja nekünk a fáradtságunkat. Ne legyen gond a kert, biztos akad a környéken egy diák, aki besegíthet, kérd bátran a segítségét. Meghálálja a fű, a fa, a virág, meglátod!

 

Anya vagyok!

Amikor még nincs gyerek, sokszor irigykedve nézzük azokat, akiknél már gügyög a kicsi. Magányos perceinkben eljátszunk a gondolattal, milyen lenne ha nekünk is, ha nálunk is lenne egy édes, egy pici, egy apró, aki olyan lenne, mint te meg ő, belőletek egy. Az igazi. Romantikus álmokat szövünk, és rózsaszínben látjuk a világot, amikor megfogan. Boldogan üdvözöljük az émelygést, és az első tanácsadáson kidüllesztjük a hasunkat, elvégre mégiscsak ott a várva várt gyermek. Lássa hát a nagyvilág.

És várjuk. Ezer meg Coelho idézetet könnyes szemmel olvasunk, és imádjuk Ransburg Jenőt, akinek minden szavával egyetértünk, mert csak szeretni kell, ennyi az egész. És eljön a hosszú menet utolsó része, megszületik az, akit annyira vártál, akit apa könnyes szemmel vesz ölbe, és ígéretet tesz neki, hogy mindig vele és mellette, történjen bármi ebben a zavaros világban, sosem lesz egyedül.

És te ebben a percben érzed, és érted, helyén van a világ, benne minden szenny és minden csoda egyensúlyban van, mert megszületett az, aki az élet értelme, aki belőletek van, a szívből, a lélekből, és nem tudsz más tenni, csak bőgsz, mert amit érzel, arra nincsenek szavak.

És majd jönnek a reggelek, amikor csodálod a még alvó gyermeked, és éjjel is felébredsz, mert attól félsz, csak álom volt az egész. És nem érdekel, ha négy napja semmit nem aludtál, néha bőgsz, ismét, mert fáradt vagy. De a lelked legmélyén majd nem érdekel. Mert anya vagy.

motherhood-1.jpg

És rettegni kezdesz az első hőemelkedésnél, és a Google-ban keresed a székletek színét, és nem alszol, és fejlődési útmutatót vadászol, és imádod, akik megnézik, és dícsérik, vagy csak egyetlen mosolyt dobnak felé, hiszen a mindened, az életed. Mert anya vagy.

És majd megint bőgsz az első oltásnál, igaz Ő észre sem veszi, de te tudod, hogy ennek fájni kellene, így előtte egy héttel stresszelsz, és rémképeket látsz, mellékhatásokat kutatsz, és fórumokat olvasol, ettől majd ismét nem alszol. Mert anya vagy.

Anya vagy akkor is, amikor lebüfizett felsőben mész a boltba, észrevétlen, és felemás cipőben, és frusztrált leszel, amikor a boltban mindig ordít, de valahol egy belső hang azt ordítja. Húzd ki magad. Mert anya vagy.

És néha rohadtul szégyenled magad, amikor a lementett Coelho idézetet újra elolvasod, mert nem érted, hogy lehet minden percben ugyanazon a lángon égni, soha el nem fáradni, soha a hangod meg nem emelni. És fáj, hogy te ezt nem tudod, és nem úgy tudod. Pedig imádod. Az életed adnád érte. Mert anya vagy.

És jönnek a napok, és telnek az évek, és zokogsz, amikor oviban hagyod, és a padon ülsz délig, mert mi van ha mégsem bírja az első napokat, pedig szakad az eső, és te bőrig ázol, de ott ülsz lesben állva, hogy mikor sír, és mikor esik, mikor rohanj, s nem nyugszik majd a lelked. Mert anya vagy.

ilustrasi-ibu-dan-anak_20171216_113625.jpg

És boldog vagy, mert szereti az óvónénit, de lelked mélyén gyűlölöd, mert azt mondta a szemed fénye, selymesebb a haja, mint a tiéd, és jön a Juli, aki kicsi és kedves, és elrabolja a gyermek szívét, aki eddig csak a tiéd volt, most osztoznod kell mással. Mert anya vagy.

De egész éjjel zokogsz majd, amikor lefekvés előtt átölel, megcsókol és a hajadba túr, rád nevet és közli, mégiscsak te leszel a feleség. Mert nincs nálad biztosabb és szebb, meg jobb sincs talán. És akkor, abban a pillanatban rájössz. Még mindig helyén van a világ. Benne minden szenny és csoda egyensúlyban áll. És halkan imádkozol az élethez, Istenhez, a fához, és a felkelő naphoz, hogy vigyázzon rá, és óvja meg őt. Ő, akit neked adott az élet. És nem kérsz majd mást, csak időt. Időt, hogy nézhesd, hogy félthesd, hogy láthasd és óvhasd. Időt kérsz majd. Semmi mást. Mert anya vagy. (Theodorovits Andrea)

Példát adj a gyermeknek

Ez a cikk csak akkor szól neked, ha stresszes gyereket nevelsz. Ha a tiéd azon elenyésző kis csapat táborát alkotja, akik reggel örömmel mennek iskolába, nincs stressz, és nincs gyomorgörcs, akkor ne vesztegesd az időd, görgess tovább.

Te, aki viszont itt maradtál a hatalmas százalék elkeseredett táborát gyarapítod. Te vagy az átlag szülő, az átlagon felül gyermekkel. Meg én. Tudod, tiéd az a gyerek, aki stresszes, és folyton sír. Aki hiába tanul otthon, és hibátlanul felmondja a leckét, a suliban mégsem teljesít. Tiéd lesz az a gyerek, aki folyton kapja a beírást, és ha suliba kell mennie nem panaszkodik, de gyomorgörcse lesz, és folyton hányni kezd. Ugye a tiéd is?

is-your-teenager-depressed.jpg

És miközben éjszakákon át azon töprengünk mit rontottunk el, olvassuk a szakértőket, mely szerint elég, ha boldog a gyerek, nem számíta  jegy, hiszen a boldogságra szültük őket. Majd megnyugszunk, és éjjel felriadunk, mert bakker, boldogság és lepkekergetés, de a pontszámok, az a rohadt pontszám kell majd a suliba.

És eszedbe jut a múltkor hajnalban látott jelenet, amikor a fiatal 17 éves a Tesco előtt áll, munkás ruha rajta, és beszalad a boltba sört venni és kiflit, hiszen kezdődik a meló, és a napot bírni kell. És rájössz, nem volt szükség a pontokra, lett belőle melós, 17 évesen hajnalban kel, pedig még iskolában lenne a helye.

És rádöbbensz, valahol mégis kell a pont, meg a jobb jegy, és alig várod a reggelt, hogy felkeljen a szemed fénye, és elmesélhesd a 17 éves fiú történetét, hogy motiválj, hogy lelket önts, és nem érted, miért lesz hirtelen zöld a kicsi arca, és ismét öklendezik, szeme könnyben, és te nem érted, megint mit rontottál el.

Semmit. Te őt akarod, ő pedig kivételesen nem téged. Példaképet akar. Igazi, kézzel fogható példaképet. Nem a YouTube csatorna sztárját akarja, mert ő sosem válaszol. Nem is téged akar, mert te leszel az intő és óvó, néha megrovó. Egy példaképet akar. Valakit, aki laza, aki közel áll hozzá, aki megérti min megy most keresztül. Önmagát akarja látni. A rettegett felnőtt világban akarja látni magát. Tudni akarja mivé vált a szorongó kiskamasz, aki ugyanúgy hallja, mint ahogy Te hallatod, hogy ha így folytatod, nem lesz belőled senki. A senkit akarja. A tegnap senkijét, akiből mára valaki lett.

Add meg neki. Ha fél a matektól, szerezz hozzá egyetemistát. Ha az angol nem megy neki, szerezz hozzá egyetemistát. Ha a rajztól, írástól, földrajztól vannak görcsei, szerezz hozzá egyetemistát.

20f811b74f8db56fcf2846e45462651e.jpg

A jövőképét add meg neki. A példát. Az egyetemistát. Aki meg fogja érteni min megy most keresztül, és mindamellett érti az egyenletet, ami neki nem megy. Aki jól beszél angolul, vagy épp a formatervező szakot végzi és úgy rajzol, mint a környezetedben senki más. Adj neki példát. Ne a szemüveges szomszéd Gizi nénit. Mert nem érti meg. Más volt a világ. Példát adj neki. Mait. Kézzel foghatót.

Mert szüksége van rá, és rád. Rád, aki észreveszed, hogy bajban van, hogy szorong, és megérted, lesznek dolgok, amikről veled nem beszél majd. És igen, évek múlva Te leszel a példaképe, mert megérti majd mindazt, amit Te már tudsz. De ma másra van szüksége. Egyetlen emberre, aki vele van, aki talán pár évvel ezelőtt még szintén szorongó volt. De ma ott tart, ahová a tiéd vágyik. Az egyetemre, a boldog életre, a lazaságra, vagányságra, alázatra. Az életre. (Theodorovits Andrea)

Szerelemből idegen

Ki ne ismerné. vagy ki az, aki nem fél attól, hogy a ma még lángoló szerelem lapossá lesz, majd egész egyszerűen egy reggel arra kelsz, nem is ismered azt, aki melletted fekszik? Mert minden szürke lett. Mert hagytuk azzá válni. Mert lett lakás, és közben hajtunk a zöld kerítésre, a kicsi kerttel, és ott a gyerek, aki az élet, a minden. És ott a rózsaszín Coelho idézet, mely szerint az élet szép csak észre kell venni. Na igen. És jön a frusztráltság, mert csak képeken látsz boldog naplementében fürdő párokat. Neked ez kimaradt. No persze nem a naplemente, mert az volt a múlt hónapban is, amikor a kicsi lehorzsolta a lábát a Duna parton, és egész úton hazáig ordított. Ott volt a naplemente, közben alig vártad, hogy hazaérj. De valahogy észre sem vetted. És ott vannak a meghitt esték is, amikor elmosogatod a vacsora szennyesét, és közben kikészíted, ami holnapra kell. És ott a másik, akivel szinte másról sem beszéltek, csak, hogy miért nem eszik rendesen a kicsi, és megint beázott a tető, vagy, hogy a munkahelyen a Bözsi megint mekkora idióta. Majd fáradtan bekapcsoljátok a tévét, és hangtalan alszotok. Mindeközben kialszik a láng. A láng, ami a lelkek őszinte beszélgetésével megmenthető lett volna. Mert vannak félelmek, ki nem mondott vágyak, álmok, és a csend, ami akkor, abban a pillanatban mindent elmond.

bad-relationship.jpg

De te mosogatsz, mert reggel nem maradhat koszos tányér, és a férfi is fáradt, és különben is, ott a gyerek, ez már nektek nem jár. És közben eltelnek a percek, az órák, az évek, és valami elveszett. Eltűnik a meghittség, a pillanat, az érzés, amit magaddal vihetnél, ha nehéz az élet.

És egy reggel felébredsz, és azt érzed, kihúzták a lábad alól a világot. Az, ami nem is oly rég még ezer színben pompázott, most szürke. Mert nincs idő, nincs lehetőség, nincs esély. Pedig csak néha kellene egyetlen este, vagy egy délután kettesben.

relationships.jpg

Amikor ti sétáltok a Duna parton, a naplementében, hogy láthasd azt a férfit, akit rég úgy szeretettél, és te is nő lehess. Nő, aki igenis tud még hangosan röhögni, szandál nélkül lábat lógatni, és nem, nem akarsz most horzsolt térdet ápolni. Mert most nő vagy, a lelkedben anya, aki megmenti azt, ami menthető. A férfit, aki azzá tett, ami lehetsz, amiért egész életedben talán hálásnak kell lenned. Anyává tett. De most nő lehetsz. Önfeledt, szerelmes, giccses és boldog. Pillanatot adhatsz, és kaphatsz, amit elrejtesz a szívem zugába, ha szürke lesz az élet.  És nem kell, hogy fájjon a szíved, mert a lelked másik fele, a gyerek is boldog. Otthon van, és vigyáznak rá. Hangosan kacag, elbújik a szekrény mögé, és szívecskét rajzol neked. Mert biztonságban van, boldog, és vigyáznak rá. Te pedig pár órán át élhetsz. Ismét lélegzel, és mentesz. Egyszerre több életet. A családodat mented. ( Theodorovits Andrea)

https://clickforwork.hu

Mert semmire sincs idő

Valamiért kinyílik a bicska a zsebemben, amikor azt hallom, mindenre van idő, csak akarni kell. Ó igen, és a minden csak szervezés kérdése mondat ismerős? Bevallom, ilyenkor gőzölögni kezd az agyam, és képes lennék lávát hányni. Na igen. És általában ezt ott, és attól hallom, akinek nincs gyereke, letudja a nyolc óra munkát, majd meghal az unalomtól. Mert annak, aki családban él, nagyon is jól tudja, milyen az, amikor nincs idő.

stressed-700x467.jpg

Nem hogy magunkra nincs idő, de az otthon felejtett kulcscsomóért sincs idő hazaszaladni. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen vacak levél miatt órákig állunk a sorba, és már a felmenőjét is emlegettem az üveg mögött ülő postai alkalmazottnak, mígnem elszégyenlem magam, mert eszembe jut, neki talán kevesebb ideje van. És amikor letargikus hangulatban vagyok, rádöbbenek, ez talán nem helyes. Nem kellene mindig és állandóan rohanni. Nem kellene mindent összecsapni, és lassan nyílik a barackfa virága, és én észre sem vettem. Mert rohanok. Rohanok a gyerekért, a munkába, szülőire, postára, bevásárolni, és közben emészt a bűntudat, mert annyi mindenre nincs időm. Legfőképp magamra nincs. Pedig elhatároztam, hogy kevesebbet stresszelek, többet pihenek, mozgok, és én is kicsattanok majd a boldog egészségtudattól.

to-do-list.jpg

Mert ez az egy életem van, és ezt kellene, hogy éljem. Mit élem? Megéljem! Igen. Mosolyogva akarom megélni, mert észre sem vettem, de lassan valahogy felnőnek a srácok, és én egy két lábon járó görcs vagyok. Mert nem akarok hibázni, valahogy azonban mégis sikerül. Otthon marad a tesicucc, vagy a baromira fontos anyag, amit átnézésre hoztam el a munkahelyemről, amiből persze nem lett semmi. Mit semmi? Ott maradt, ahová letettem. De visszamenni balgaság, hiszen elkések, és nincs senki, aki elhozná. Pedig kellene, mert vagy a gyerek uzsonnája marad az asztalon, és sokára lesz még délután négy, vagy én hagyok valamit otthon, és ha túlóra van, nem érek a postára, és nem gondolhatom azt, amit, a postás kisasszonyról, majd meg sem bánhatom. Mert nincs idő. Kellene, vagy legalább valaki, aki időt ad, aki leveszi a terhet a vállamról, csak néha, és csak picit. Pont akkor, és pont ott, amikor nagyon kell.  (Theodorovits Andrea)

Hol a segítség?

A kiszolgáltatottság érzéséhez elég egyetlen egy pillanat. Elég egy vadidegen város, ahol senkit nem ismersz, egy este, két gyerek, és egyetlen apró baleset, aminek kéztörés a vége

A kicsié. Persze azonnal hívod a mentőt, mert nem tudod hol fogd, hogyan teszel jót, vagy éppen rosszat, egyetlen dolgot tudsz, de azt nagyon, azonnal segítségre van szükséged. Majd végignézel a két gyereken, az egyik 11 éves, éppen falfehér, sokkot kapott a húga látványától, és ott a kicsi, alig hét évesen, zokog, ordít, és arra kér, segítsek.

A segélyhívó diszpécsere kedves, közli mindjárt elindulnak, de belém hasít a felismerés. Két gyerek van. Kettő. Az egyik a kezét törte, a másik itt van egyedül. És este van, este 10. Magától értetődik a kérdés, ezt bizony most együtt kell végigcsinálni, így közlöm a kedves diszpécser hanggal, jönne a másik gyerek is. Nem maradhat egyedül, semmiképp nem. A válasz felér egy arcon csapással, egyetlen gyerek jöhet, a sérült, a másikat bízzam valakire.

Nézek rájuk, és érzem, meg kell oldanom. Fel kell emelnem a kicsit, valahogy meg kell oldanom, mert a kocsiba jöhet velem a nagy is. Mert este 10 van, és falfehér, és az arcán ömlenek a könnyek. Belém kapaszkodik, nem mer szólni, de látom rajta ez most a világvége, ott benn a kicsi lelkébe.

img_9940.JPG
Mert nincs kire hagyjam, nincs kinek szóljak, mert itt vagyok a nagy városban, senkit nem ismerve, és kellene valaki. Most, ebben a pillanatban valaki, aki megbízható, akinek van egyetlen száma, amit ha beütök a telefonba kicsörög, aki jönne, és itt lenne. Segítene, vagy csak nyugtatna, aki vigyázna a nagyobbra, amíg én a kicsivel vagyok.

De nem volt. És neked sincs. Neked, aki egyedül vagy, eggyel, vagy többel, és csak imádkozni tudsz, hogy ma se téged érjen a baleset, és őket meg végképp nem, mert nincs telefonszámod, mert nem írtad ki a munkát, mert még nem kértél segítséget, és történjen bármi ott vagy egyedül, és meg kell oldanod. Meg kell, mert másként nem lehet. Pedig jönne a kedves lány, aki korrepetált, vagy a fiatal srác, akinek megvan a száma, mert a múltkor a füvet kaszálta, vagy a nagyihoz vitte az ebédet és beszélgetett is vele. Jönne valaki, az az egy, akinek megvan a  száma, akt hívni tudsz, hogy érezd, nem vagy egyedül. (Theodorovits Andrea)

Halálos takarítószerek, avagy a tisztaság ára

A halálos kimenetelű balesetek kilenc százaléka történik a háztartási anyagokkal való érintkezés, és az ebből fakadó mérgezések következtében. Hiába sok esetben a dobozokon feltüntetett jelzés, tegyük a szívünkre a kezünket, sok esetben rutinból vásárolunk, és így is használjuk őket. Különösen érvényes ez azokra a pillanatokra, amikor időzavarban vagyunk - általában mindig - és bele se gondolunk abba, milyen veszélyforrásnak tesszük ki magunkat és szeretteinket.

Az esetek legnagyobb részében az elszenvedők a gyermekek. Hiába az elővigyázatosság, az állandó kommunikáció arról, mit szabad és mit nem, a gyermek kíváncsi, és ez sajnos nagyon sok esetben végződik tragédiával. A háztartási mérgezések közel 40%-át 14 éven aluli gyermekek szenvedik el. Ezen mérgezések általában hipóval, hideg zsíroldóval, mosószerekkel és kapszulákkal történnek.

hjelpertil-1-1.jpg

Az Országos Közegészségügyi központ arra hívja fel a figyelmet, hogy a tavaszi nagytakarítás idején mindenki sokkal nagyobb körültekintéssel végezze el az otthoni házimunkát, majd a használt vegyszereket ne csupán egy szekrénybe pakoljuk be, de zárjuk is el a gyermekektől.

Számtalan gyermekpszichológus véleménye megegyezik abban, hogy a tiltás csak növeli a gyermeki kíváncsiságot, így nem elég elmondani, mit és miért ne tegyen a gyermek, hiszen a fejlődése, a személyisége azon múlik, mennyit tapasztal. Így aztán a tapasztalás náluk még nem mérlegelt tevékenység, nem kapcsolódik a veszélyérzettel, ezért van az, hogy amire azt mondjuk, tilos, mégis megteszik. Éppen ezért különösen fontos, hogy mi, felnőttek tegyük lehetetlenné gyermekeink számára az utat ahhoz, hogy kárt tegyenek magukban.

Sokan nem is sejtik, de de például a mindennapokban használt penészirtó, hideg zsíroldó, vízkőoldó vagy hipó önmagában is mérgező hatású, ha pedig ezeket a szereket valaki a nagyobb hatás érdekében összekeveri a háztartási ecettel, klórgáz keletkezik, ami hatványozottan vezet mérgezéshez és halálhoz.

A South China Morning Post http://www.scmp.com/news/world/article/2110586/use-bleach-cleansers-just-once-week-linked-higher-risk-deadly-lung cikkében kifejti, hogy azok az emberek, akik hetente legalább egy alkalommal fertőtlenítő, vagy fehérítő szerekkel érintkeznek, könnyebben válnak egyes tüdőbetegségek elszenvedőjévé. A fertőtlenítőszerek használata a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulásának nagyobb kockázatát eredményezi. A kutatás szerint a betegség előfordulását az Egyesült Államokban több mint 55 000 ápolónőn vizsgálta.

A Harvard Egyetem és a Francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (Inserm) 30 éves tanulmánya szerint azok, akik hetente egyszer használták a termékeket, olyan magasak voltak, mint a 32% -kal nagyobb eséllyel a betegség kialakulására.

Tévedés azt gondolnunk, hogy a bio tisztítószerek teljesen ártalmatlanok lennének. Minden esetben, akár egy áruházban vásárolunk, akár az interneten rendelünk tisztítószereket, függetlenül a besorolástól, minden esetben figyelnünk kell arra, mi a használati utasítás, és mi a veszélyességi faktor, hiszen az élet a tét.

Hiába van egy dobozra, vagy egy hirdetésen feltüntetve, hogy a termék biológiai úton lebomlik, attól még tartalmazhat veszélyes, irritáló összetevőket.

Nem csak hazánkban, de szerte a világban az egyik legveszélyesebb tevékenység az ablakok tisztítása, különösen a panelok emeleti lakásaiban. Elég egyetlen csengő, vagy egy telefonhívás, és azonnal abbahagyjuk az ablakok tisztítását, és a nyitva hagyott ablak számtalan esetben a gyermekek kíváncsiságát kelti fel.  De önmagunk védelme is különösen fontos, hiszen számtalan halálos kimenetelű baleset történik ablaktisztítás közben, amikor az egyensúlyt elveszítve zuhannak ki a nyitott ablakon.

 

A tavaszi nagytakarítás minden pillanatát átvesszük, legyen az a portörlés, bútorok elmozdítása, ablaktisztítás, vagy a kert rendbetétele. Keressetek minket bizalommal, hiszen a Click for Work azért jött létre, hogy segítséget nyújtson ott, és abban, amire szükség van. (Theodorovits Andrea)

Tavaszi és húsvéti készülődés

Bár már egyre később sötétedik, idén sem marad sok időnk, mert ahogy beköszönt a jó idő, új lendületet kell vegyünk, hogy nekilássunk a tavaszi munkálatoknak, takarításnak, rendrakásnak. Honnan merítsünk erőt, hogy csináljuk? Egyáltalán miért épp most? A vendégek miatt, akiket Húsvétra várunk? Nekik takarítunk, miattuk csináljuk? Honnan erednek a húsvéti hagyományok, mi az összefüggés? 

Időben nagyon messze kell visszamennünk. Ősidők óta a világ minden táján megünnepelték a tavaszt, a természet újjászületését. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a  a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének az ünnepe is. Nem kell tehát másra gondolnunk: a tavaszi nagytakarítás egyrészt az ősi szokásokból itt maradt hagyomány, másrészt a keresztény világban a legnagyobb készülődés ünnepe.

33-easter-table-decorations-centerpieces-for-easter-7.jpg

De ne szégyelljük bevallani, mindez belső igényből fakad, mert nekünk magunknak van szükségünk arra, hogy a tél nyomait eltüntessük, hogy kitessékeljük a tél folyamán bent rekedt levegőt, újfajta energiákkal töltsük meg a házat. Sokunk által ismert Feng Shui elméletet szerint az éltető energiák szabad áramlása alapvető hatással van arra, hogy jól érezzük magunkat. Ha jól érezzük magunkat, mind tudjuk: nem betegszünk meg, és könnyebben is határozzuk el magunkat bármi újra. Rakj rendet, szabadulj meg a kacatoktól, mert egy egyszerű rendrakással is sokat tehetsz az akadályok megszüntetése, a bent rekedt energiák eltávolításáért. Ha végeztél, jöhet a nagytakarítás!

Azonban nincs értelme a nagytakarításnak, ha hulla fáradt és morcos vagy az ünnep alatt is. Inkább oszd fel a munkát több részre, nézz körül mik azok a feladatok, amiben segítségre van szükséged. Kérj segítséget, mert így kipihenten fogadhatod a vendégeidet a tiszta és ragyogó lakásodban a húsvéti ünnepek alatt!

Egyetem, kontra éhezés

Egyetem, kontra éhezés

Ha azt gondolnánk, hogy az egyetemisták élete fenékig tejlöf, hatalmasat tévedünk. A számuk egyre csökken, nem azért, mert nem tudnák elérni az ehhez szükséges pontszámot, sőt, némelyikük hatalmas reménységgel indulna el ezen az úton, de a pénz, a megélhetés lehetősége bizony számtalan egyetemistát elriaszt ettől az úttól.

A KSH adatai szerint az előző tanévi 295 ezerről 287 ezerre csökkent a hallgatók létszáma a 2016/17-es tanévre. Ez nem véletlen. A nappali tagozatos hallgatók addig, amíg az iskolát el nem végzik, bizony számtalan esetben éhezni kényszerülnek. Addig, amíg a 4,5-ös átlagnál havonta 13.000 forintnyi ösztöndíjban részesülnek, és nincs más lehetőség, addig ez a szám egyre inkább csökkenni fog. Ebből nem tudják fizetni a kollégiumot, a jegyzeteket, a havi élelemről már ne is beszéljünk.

graduates_2912962k.jpg

Ismét a tehetősebb szülők gyermekei lenne a jövő?

Hiszen elmondhatjuk, hogy nappali tagozaton tanulni éveken keresztül kész öngyilkosság abban az esetben, ha nincs a fiatalok mellett a családi háttér, aki biztosítja a gyermekek számára az ellátást. Mert bár a diákhitel összege 2018 február 1-től már havi 70.000 forint is lehet, ha ezt az összeget, és a 4,5-ös tanulmányi átlag összegét is meggyúrjuk, akkor is csupán 83.000 forint az az összeg, amit az egyetemisták számára jut. Ebből kell jegyzeteket vásárolni, kollégiumot fizetni, vagy ha itt már nincs hely, albérleti díjat és rezsit pengetni, minden hónapban, és ismét arra jutunk, nem maradt pénz kenyérre.

Mert ma, 2018-ban az egyetemisták hatalmas százaléka éhezik

Aki nem, azok kiegészítő munkákat vállalnak, vagy diákmeló keretén belül, vagy feketén, ki hol talál. A bérezés természetesen alacsony, a fekete munkák esetében pedig számtalan esetben semmi. Mert fiatalok még és átverhetőek. Mert még hisznek abban, hogy a jó a jutalmát, a rossz pedig a büntetését kapja meg minden esetben.

Mi, a Click For Work, ebben nyújtunk segítséget számukra. Olyan munkát végezhetnek nálunk, ami a leginkább testhez áll. Lesz, aki gyermekekkel foglalkozik, és lesz, aki az idősek körüli áldásos tennivalókat végzi. Ma már elmondhatjuk, számtalan egyetemista szavazott nekünk bizalmat, és számtalan megbízó is csatlakozik hozzánk. Mert a cél közös. Megkönnyíteni az elfoglalt megbízóink életét, akár a kert, vagy a lakás körüli munkálatokat vesszük át, akár csak egy bevásárlást intézünk el a számukra, de ott vagyunk. Ott vagyunk az egyetemistákkal, amikor az idős rokont sétálni kell vinni, vagy a kis csemetére kell vigyázni, amíg anya a dolgát intézi. És amellett, hogy megbízóink elégedettségében fürdőzünk, minden nap elmondhatjuk, hogy munkát, megélhetést, és lehetőséget adunk azoknak, akik a jövőt jelentik.

23415482_1525512550870339_6381526711688215594_o.jpg

Segítség! Iskolába jár a gyerek!

Annyira szép érzés, amikor elkezdik. Amikor ott állnak az ismeretlen küszöbén, kissé félszegen, kissé bátortalanul, de egy dologban egyeznek, tudják, hogy megcsinálják, mert képesek rá. És elkezdődik az iskola. Ugye mindannyian ismerjük az érzést? Amikor könnyek között nézzük, ahogy elnyeli őket az ígéretet rejtő hatalmas iskolatáska, az első pici betű, amit szépen akarnak, és gyöngy betűkkel, de csak pici próbálkozás a vége. De nekünk a legszebb, és már tudjuk, tűzoltó lesz, vagy katona, vagy vadakat terelő juhász, csak legyen boldog, mert ez számít igazán.

schoolkids-walk_3189442b.jpg

De hol a boldogság, amikor a nap felét az iskolában tölti? Amikor egyre bonyolultabb a számtan, és már mi sem mindig értjük. És hol az idő, merre az alkalom, hogy segíteni tudjuk őket? Mert akkor boldog, és kiegyensúlyozott, ha érti, miről beszélnek az iskolában. Ha megérti az összefüggéseket, és van alap, amire építhet. Ehhez pedig tetszik vagy sem, a szorgalom mellett bizony sokszor kell valaki, aki elmagyarázza, aki megérteti. És lehet a miénk a legnagyobb zseni a földön, néha nála is vannak elakadások. És mi olyan szívesen leülnénk mellé, én tanulnánk velük az angolt, de hogyan, amikor németesek voltunk? És annyira szívesen elmagyaráznánk a matekot, fizikát, vagy kémiát, de lássuk be, annak idején mi is ugyanolyan arcot vágtunk, mint most a legnagyobb kincsünk.

És lehet, ott a kicsi, aki vég nélkül hisztizik, hiszen a féltékenység nagy úr, és hangzavarban tanulni minden, csak nem eredményes. És lássuk be, vannak pillanatok, amikor egy katalmas katyvasz az egész.

boy-reading-bible-small.jpg

És csak azt látjuk, hogy néz ránk a Reménységünk reményvesztetten, és nálunk pedig oly sokszor elszakad a cérna. És ilyenkor jön a frusztrált szülő, aki frusztrált gyermeket teremt, és nincs vége a körforgásnak. Pedig tetszik vagy sem, csupán szervezés kérdése az egész. Mert ha nekünk nincs időnk, ám legyen, vagy nincs tudásunk, van ilyen, akkor nem árt segítséget kérni. Mert van segítség. Valami, aki leül, aki elmagyaráz, aki megérteti, akinek ez a feladata, és szívvvel, lélekkel teszi. Mert nem az övé a mosatlan, és a féltékeny kisebb, és nem nyomja  a vállát a te terhed. Mert neki más terhei vannak, melyet a küszöböd előtt lerakott, és most csak az számít neki, hogy kihozza az adott pillanatból a legtöbbet.

És visszaadja a gyermek elvesztett hitét, sokszor önmagában is, és megtanítja neki, hogyan lássa az osztót és az osztandót, vagy hogyan értse meg a szorzótáblát, ha már megtanulni nem lehet. Mert segítséget kérni nem gyengeség, sőt ellenkezőleg. Csak az erős ember ismeri fel azt, hol kell beismerni, most szükség van ránk.