Diákmunka mint még soha

Mert semmire sincs idő

2018. április 04. - Click for Work

Valamiért kinyílik a bicska a zsebemben, amikor azt hallom, mindenre van idő, csak akarni kell. Ó igen, és a minden csak szervezés kérdése mondat ismerős? Bevallom, ilyenkor gőzölögni kezd az agyam, és képes lennék lávát hányni. Na igen. És általában ezt ott, és attól hallom, akinek nincs gyereke, letudja a nyolc óra munkát, majd meghal az unalomtól. Mert annak, aki családban él, nagyon is jól tudja, milyen az, amikor nincs idő.

stressed-700x467.jpg

Nem hogy magunkra nincs idő, de az otthon felejtett kulcscsomóért sincs idő hazaszaladni. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen vacak levél miatt órákig állunk a sorba, és már a felmenőjét is emlegettem az üveg mögött ülő postai alkalmazottnak, mígnem elszégyenlem magam, mert eszembe jut, neki talán kevesebb ideje van. És amikor letargikus hangulatban vagyok, rádöbbenek, ez talán nem helyes. Nem kellene mindig és állandóan rohanni. Nem kellene mindent összecsapni, és lassan nyílik a barackfa virága, és én észre sem vettem. Mert rohanok. Rohanok a gyerekért, a munkába, szülőire, postára, bevásárolni, és közben emészt a bűntudat, mert annyi mindenre nincs időm. Legfőképp magamra nincs. Pedig elhatároztam, hogy kevesebbet stresszelek, többet pihenek, mozgok, és én is kicsattanok majd a boldog egészségtudattól.

to-do-list.jpg

Mert ez az egy életem van, és ezt kellene, hogy éljem. Mit élem? Megéljem! Igen. Mosolyogva akarom megélni, mert észre sem vettem, de lassan valahogy felnőnek a srácok, és én egy két lábon járó görcs vagyok. Mert nem akarok hibázni, valahogy azonban mégis sikerül. Otthon marad a tesicucc, vagy a baromira fontos anyag, amit átnézésre hoztam el a munkahelyemről, amiből persze nem lett semmi. Mit semmi? Ott maradt, ahová letettem. De visszamenni balgaság, hiszen elkések, és nincs senki, aki elhozná. Pedig kellene, mert vagy a gyerek uzsonnája marad az asztalon, és sokára lesz még délután négy, vagy én hagyok valamit otthon, és ha túlóra van, nem érek a postára, és nem gondolhatom azt, amit, a postás kisasszonyról, majd meg sem bánhatom. Mert nincs idő. Kellene, vagy legalább valaki, aki időt ad, aki leveszi a terhet a vállamról, csak néha, és csak picit. Pont akkor, és pont ott, amikor nagyon kell.  (Theodorovits Andrea)

A bejegyzés trackback címe:

http://clickforwork.blog.hu/api/trackback/id/tr2113809010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.